A Gondolatkalandok című második rész három gondolatkört ölel fel, amelyek fontosságára és a mai színházi gyakorlat szempontjából történő végiggondolásának szükségességére az eredeti gondolatfolyam hívta fel a figyelmet.

Ezek közül az első a színjáték funkciójáról való elgondolkodás, amelynek kardinális fontosságára éppen a Melpomené halála utáni antik görög tragédia gyökeres átalakulása hívta fel a figyelmet és zavarbaejtő volt az a tény, hogy ezzel az alapvető fontosságú színjátéki tényezővel a mai színháztudomány és színjátéki gyakorlat, mondhatni, egyáltalán nem törődik. Ebben a gondolatsorban ennek a színjátéki funkciónak a mibenlétéről és jelentőségéről gondolkodunk el.

Ezt követi a Melpomené lábnyomai, amely a szakrális antik tragédia normaképző funkciójának továbbélését nyomozza egészen Grotowski szegény színházának megjelenéséig. Mivel ennek a funkciónak a betöltését eredetileg egyrészt a problematizáció és diskurzus megvalósulása, másrészt a rituális jelleg biztosította, ezen a két területen keressük Melpomené lábnyomait és találjuk meg azokat egyrészt elszórtan a drámairodalom területén egyes szerzők bizonyos műveiben, másrészt a színjáték középkori újjászületésének kezdő mozzanataiban.

Harmadik gondolatfolyamként pedig, immár a Laboratóriumszínházra való áttérés okán, az Alkimisták című gondolatkalandban feltárjuk a színházi laboratóriumok kifejlődésének folyamatát és egy színházi laboratórium alapvető jellemzőit (mondhatni „kritériumait”) és felvázoljuk az ilyen színházi laboratóriumok működésének a mai színházi gyakorlat számára való igen jelentős (bár ma nálunk egyelőre csak lehetséges) hatását, végül pedig egy ilyen laboratórium létrehozásának elméletben még végiggondolható eseményeit és vezérelveit.