Amatőr színjátszó-rendezői igazolványom hamarabb volt, mint érettségi bizonyítványom. Pedig az akkoriban (amikor még volt ilyen) érettségihez volt kötve.

Adorján Viktor – Fotó: Tyukodi László

1974-től 1978-ig tagja voltam a KISZ Központi Művészegyüttese színpadának. Közben, szintén 1974-től és aztán is, Dunaújvárosban: a munka a Bemutatószínpaddal és a PONT színjátszóival nagyszerű tíz év volt. Ekkoriban ismerkedtem meg Soltényszky Tibivel is, aki korábban a Szegedi Egyetemi Színpad tagja volt. Tőle hallottam először arról a Grotowskiról „élőben”, akiről addig csak olvashattam.

Ugyancsak ekkoriban, 1977-ben történt, hogy részt vettem egy nemzetközi színházi kurzuson, ahol szintén felvetődött Grotowski neve, hát ki kellett látogatnom Wrocławba, hogy személyesen is lássam, amit ott lehet. Például az Apocalypsis cum Figuris című utolsó produkciójukat. Már az előadás másnapján érdeklődni is kezdtem a színház titkárságán, hogyan lehetne részt venni egy workshopjukon. Előjegyeztek majd értesítettek, s így „ott ragadtam”: 1978-tól megszakításokkal 1980 őszéig (csaknem a Jaruzelski-féle puccs kipattanásáig) gyakorta jártam ott s végeztem gyakorlati stúdiumokat Zbigniew Cynkutis vezetésével.

„Végleges” hazatérésem után a számos kérdés közül számomra a legfontosabb annak kipróbálása volt, hogy vajon működik-e a szegény színház Wrocławban megismert gyakorlata az ottani játékmód, az improvizáció és a színészek hihetetlen mesterségbeli-technikai felkészültsége nélkül is? Itthon, a PONT Színpaddal ilyen jellegű kutatómunkába kezdtem bele. Ennek eredménye lett a Lengyel Menyhért vígjátéka nyomán általam írott, Sancho Pansa királysága című szcenárió színrevitele 1985 április 1-jén, a színpad fennállásának 10. évfordulóján. Hamarosan azonban elköltöztem Dunaújvárosból és némi kis intermezzo után elkezdődtek a székesfehérvári éveim.

1986 nyarától Székesfehérvár: a Vörösmarty Színház Pelikán Kamaraterme. Első művészeti vezetője voltam csaknem 18 évig. „Volt egy-két este!…” – ahogyan Cseh Tamás énekelte akkoriban. Regős Jánossal együttműködve, éveken át Fehérvárra vittük Európa (és néha a világ) „legjavát”: a Derevot, a Gardzenice Színházi Műhelyt, a London Mime Theatre-t, a New York Street Theatre Caravant, a tokiói KSEC-t, a Living Theatre-t… Ez a munka azonban nemigen tette lehetővé számomra, hogy a wrocławi tapasztalataim alapján a gyakorlatban tovább kísérletezzek a színpadon, hát az elméleti megalapozás felé fordultam. Újra kezdtem tanulni is: a színháztudományi szak Veszprémben, majd (a két év alatt elvégzett) hároméves doktori iskola a Károli Gáspár Református Egyetemen, ahol mindenekelőtt Kékesi Kun Árpád ösztönzése volt a legfontosabb.

De ennek is vége lett… Még a veszprémi egyetem évei alatt, 2005-ben, egy igazgatóváltás után, nekem is mennem kellett a színházból. Nemigen bántam akkor már, s annak is megvolt az oka. Más városba költözni nem akartam, hát végül még (egy tízéves munkával), „tetszhalott” állapotából feltámasztottam egy művelődési házat és könyvtárat. Közben elvégeztem a doktori iskolát is és ekkor íródott az a doktori disszertáció, amely a Grotowskival foglalkozó első tanulmánykötet A Laboratórium alapja lett. Mivel a gyakorlati kísérleti munkára továbbra sem volt lehetőségem a kutatás gyakorlata alapvetően az elméleti feltevéseimnek a (dráma)írás területén való kipróbálására korlátozódott: A Lovasok című egyfelvonásosommal 2012-ben megnyertem a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház drámapályázatát és a megírás tapasztalatain túl a darab ottani színrevitele is rengeteg tanulsággal szolgált

2015. május 1-jén elmentem nyugdíjba. És most már csak azzal foglalkozom, amit fontosnak gondolok. Például Grotowskival is… Egy másik kutatási irány – amely már a doktori disszertáció megírása idején is foglalkoztatott –, hogy vajon időben és térben hol található és miféle az az egykor volt színjátéki világ, amelynek – Grotowski szerint – „még nem csupán esztétikai dimenziói voltak.” Ebbéli kutatásaim vezettek végül az Utószó A Laboratóriumhoz munkacímmel írott, majd 2025-ben A szakralitás színháza és a színház szakralitása címmel, az Üveghegy Kiadónál, a Parastudió Egyesület társkiadásában megjelent második Grotowski-tárgyú könyvem is, amelyről itt olvashat bővebben.

Csakhogy időközben rábukkantan egy recenzióra a kolozsvári Helikon című folyóirat weboldalán  amely elismerő hangvétele mellett nagyon komoly kérdéseket is felvetett számomra, amelyeknek (várhatóan kockázatos) megválaszolása elől nemigen térhetek ki. „Le kell mondanom a meg-nem-tevésről” – ahogyan Grotowski fogalmazott a színészei munkájáról. Hát jelenleg ezzel „birkózom”: Hogy egy harmadik könyv is megszülessen…